Ékes-díszes már a fenyő.. Csillagszóró bukkant elő..

Betekintés a múltba

Az ágyon ülve csakis az óra ketyegését figyeltem semmi mást. Nem foglalkoztam a kintről beáramló napsütéssel. Már megszoktam, ugyanis sajnos az ember lehet kicsi vagy nagy, nem tehet róla, hogy ahol lakik karácsonykor épp a legmelegebb van.
Az óra megszólalt és innen tudtam : nyolc óra.
Kirohantam a szobámból egyenesen le a nagy lépcsőn. A nappali közepén megálltam és csodáltam az ott lévő nagy fát, ami arra várt, hogy mi majd feldíszítsük. A zoknik- amik a falon lógtak, kandalló hiányában - most teli s tele voltak édességekkel. A feldíszítésre váró fa alatt megannyi ajándékok sorakoztak, melyeket mi készítettünk, vettünk, vagy kaptuk őket.
Gyors léptekkel rohantam fel az emelet fele, egyenesen anyáék szobája felé. Berohantam a szobába és az ágyra ugrottam.
- Boldog Karácsonyt anya, apa. - mosolyogtam a szüleimre akik álmosan néztek rám.
- Neked is Selenám. - adott apa egy puszit a fejem tetejére.
- Menj és ébreszd fel a bátyádat is. - lökött meg játékosan anya.
Se szó, se beszéd, leugrottam a nagy ágyról, kimentem az ajtón és a következő szobába osontam. Edward, a három évvel nagyobb bátyám békésen szuszogott az ágyon. Csendesen odalopóztam az ágyához. Az államat az ágy peremére tettem és egy darabig csendben figyeltem az arcát, majd minden előzmény nélkül elkiáltottam magam.
- Szép jó reggelt! Boldog Karácsonyt bátyus!
A fiú úgy megijedt, hogy egyből felugrott az ágyban.
- Na megállj! - kiáltott rám.
Visítva rohantam ki a szobából nyomomban a felkeltett fiúval. A földszinten egyenesen anya háta mögé bújtam el.
- A hat évesek, hogy lehetnek ilyen elevenek? - nézett Edward apára, mire én kinyújtottam rá a nyelvem. Edward természetesen egy párna elhajításával válaszolt rá, ami anyát találta el.
- Na. Elég legyen. Gyertek inkább reggelizni.
Mindannyian elfoglaltuk a szokásos helyeinket és vártuk, hogy anya elénk rakja a reggelit. Mi Edwardal rénszarvas alakú pirítóst kaptunk, mellé forró teákat kis hópihés bögrékben amit apa vett nekünk a múlthéten. Apa, anya a szokáshoz képest most is kávét ittak a pirítós mellé.
Reggeli után, mind a nappaliba mentünk. Apa berakta a karácsonyi dalokat, amiket minden évben. Anya egy gyertyát gyújtott és behozta a nagy dobozt, amiben a karácsonyfa díszek voltak.
- Ki akarja feldíszíteni a fát? - mutatott a dobozra.
Hamar kivettem belőle az első díszt és már fel is akasztottam. A szokásos dalokat énekelve díszítettük fel a hatalmas fát, és anya állandóan fényképezett minket.
- Let it snow! Let it snow! Let it snow! - csendült fel a vidám hangom. - Apa felemelsz, hogy rakjam fel a csillagot?
- Persze bogaram.
Pillanatok alatt a magasban voltam és fel raktam a fára az utolsó díszt : a csillagot. Apa lerakott a földre. A következő szám hallatán elkezdtem pörögni a szoba közepén, azt játszva, hogy egy hatalmas színpadon vagyok. Csak pörögtem és nevettem ameddig véget nem ért a szám. A többiek természetesen azonnal megtapsoltak engem, mire meghajoltam.
- Egy nap nagy táncos lesz belőled. - mosolygott anya engem nézve. Mind mosolyogtak.
- Remélem is. - feleltem mire mid nevetésbe törtek ki.

Hamarosan anyával a konyhában voltuk, míg apa és Edward a garázsban voltak. Minden évben Karácsonykor sütünk anyával és ez most sem volt kivétel. Anya felültetett a konyhapultra, mert még nem értem fel hozzá állva. Előkészített mindent és bemelegítette a sűtöt is. Sose szerettem a konyhában lenni, de a finomságok elkészítésénél mindig áhítattal figyeltem anyát. Odaadott egy tálat amiben már benne voltak a hozzávalók, hogy keverjem amíg ő a tésztát készítette. Miután anya elkészült leterítette a pultra és a kezembe nyomta a formákat, hogy én vágjam ki őket. Végeztem, anya pedig berakta őket a sűtöbe. Felhúzta a konyhaórát, hogy tudjuk pontosan mikor is lesz kész.
Kimentünk a nappaliba ahol apa és Edward felrakta az égőket a fára.
- Ajándékbontás! - tapsolt kettőt anya. Körbeültük a fát és ki-ki a maga ajándékát kezdte el kibontani. A végére anyán az új ékszerei voltak, apa az újabbnál újabb tudományos könyveit nézte, Edward is megkapta a rég vágyott focis cuccokat és meg már az új ruhámban ültem a földön. Edward hirtelen a fa mögé ment és egy kis dobozt hozott ki onnan. Leült velem szembe és felém nyújtotta.
- Ez.. Ez az enyém? - mutattam a kis dobozkára.
- Te vettél a húgodnak valamit? - döbbentek le anyáék is. Edwardal mindig martuk egymást és veszekedtünk mindenen, ezért senki se gondolta volna, hogy kapok külön tőle valamit.
- Igen. - felelte a fiú.
- Mégis hogyan? - értetlenkedett apa.
- Segítséget kértem. - vont vállat. - Kinyitod? - nézett rám.
Kivettem a kezéből az apró dobozt és pikk-pakk kibontottam. Egy aprócska medál volt benne egy láncon.
- Mikor ez rajtad lesz mindig jusson eszedbe, hogy van egy bátyádat aki nagyon szeret téged. - mondta miközben apa felrakta nekem a nyakláncot.
Könny szökött a szemembe. Odamentem Edwardhoz és hosszasan megöleltem őt.
- Köszönöm.

Ajándék bontás után kiszedtük a sűtöből a mézeskalácsokta és leültünk az ünnepi vacsorához ahol töltött pulyka volt, amit anya a tegnap készített el és amit én megint nem ettem meg.

A vacsora után már kellőképp besőtétedett így elindultunk a főtérre ahol egy hatalmas fa állt, tele díszekkel. Alatta megannyi ajándékboboz amit később az árva gyerekeknek és a szegényebb adományoznak. Az emberek körbeálltak és boldogan köszöntötték egymást. Én apa nyakában csücsültem és figyeltem az ember sereget. Edward anya és apa között állt és ugyan azt csinálta amit én : figyelte az ünnepi hangulatban lévő embereket. Apa egy csillagszórót adott a kezemben.
Az embersereg elcsendesült. Először a zenekar csendült fel, majd az emberek hangjai is halhatóvá váltak. A nagy fa körül, minden ember kezében egy-egy csillagszóróval felcsendült a We wish you a merry Christmas, ezzel mindenkinek boldog karácsonyt kívánva.

Közérdekű kijelentés #1

Sziasztok manók! ^-^

Ismét jöttem, és ismét nem a résszel. Csak most valamivel jóval több indokom van rá. Ugye a nyolcadikos élet nem a legkönnyebb, de most nem a sulira panaszkodom hanem leginkább magamra. Ingen egy szörnyen lusta ember vagyok, de! De most a blog egy design átalakításon megy át, és akkor szeretném közzétenni az új részt amikor kész lesz,viszont karácsonyig mindenképp kikerül. Szóval senki se szomorkodjon, mert hamarosan jövök a részekkel. 

De az ittlétemnek más oka van. Pár hete, már lassacskán két hónapja adminkodom a Stay Strong blogon. A blogon most három versenyt is találhattok, egy Novellaverseny és 2.Blogverseny-t és Kvíz - verseny-t. Nézzetek be, s ha elnyerte tetszéseteket jelentkezzetek :) 

3. Rész

Selena

Összesöpörtem a hajszálakat és kidobtam őket. A hajamat kontyba fogtam , így senki nem vehet észre semmit.
Ès nem is vettek.
Napok teltek el úgy , hogy senkivel egy szót sem váltottam. Cat próbált velem beszélni , de én nem voltam rá képes. Hogy is lettem volna? Mint mondhattam volna neki? Mindenki akit szerettem csalódást okozott vagy elhagyott.
Nem volt semmi esély a menekülésre. A házból ugyan kimehettem a kertbe , de azt magas falak kerítették körbe.
Hiányzott a házam. A sulim. Még Amanda is. Hiányzott az életem. A régi életem.
Most abban a városban vagyok , ahol megtanultam az első tánclépéseket. Ahol a legszebb álmaimat szövögettem rajzolás közben.

- Selena! - kiáltott Adam. - Cipeld le magad , de most rögtön!
Kulturált mint mindig. A hajamat kibontva hagytam és úgy sétáltam le a lépcsőn. Unottan meredtem a lent ácsorgó társaságra , ahol négy új idegen arc volt.
- Sel. - biccentett felém Scott , majd egy magas sráchoz fordult. - Bemutatom neked Logan-t.
- Csak hívj főnöknek. - mondta mivel én nem szólaltam meg.
- Selena...ööhmmm.. - hajolt oda hozzám Cat. - Mi történt a hajaddal?
Gúnyos mosolyra húztam a számat.
- Így jobban tetszik. - vontam vállat. - Scott még ma bemutatod őket vagy jöjjek vissza holnap? - meredtem rá unottan.

***

A fiúk elvittek '' vásárolni ''. Ez az egész annyiból állt , hogy folyton folyvást hol Scott , hol James , hol pedig Jeremy. És hogy még jobb legyen Cat se nézett ki túl jól mikor eljöttünk.
Ha már itt vagyunk akkor kihasználtam az alkalmat és jó bőven költekeztem a pénzükből.
- Sel! - ért utol Scott.  Mi van itt , már becézgetnek? - Nem kéne mennünk?
- Nem Scott nem kéne! Ha már bezártatok Isten tudja hova akkor legalább hadd vásároljak magamnak cuccokat! Vagy mit akartok? Hogy egy ruhába járjak?
- Nem.. Dehogy is! Nyugi.
Elegem volt mindenből!

Épp beszálltam volna a kocsiba amikor megpillantottam egy boltot. Egyből oda akartam menni de James megállított.
- Ha szökni próbálsz akkor most szolok , hogy esélytelen.
- Nem! Én csak ...- nagy levegőt vettem.- Egy boltba szeretnék még bemenni. Megengeded?
-Figyelj - nézett rám komolyan. - Tudom , hogy nem vagyok se az apád , se a bátyád  , de nem engedhetlek csak úgy el.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta megállt bennem az ütő.
Sarkon fordultam és elmentem a boltig.
Nem követett , sőt még meg sem akart állítani. Egyszerűen hagyta , hogy menjek.
Megálltam a bolt előtt.
Régen a mamámmal mindig ide jöttünk nekem vásárolni. Itt minden volt , baba , ajándékok , játékok és egy csomó édesség.
Magam előtt láttam a kis Selenát ahogy nevetgélve lép ki az ajtón kezében egy rózsaszín nyalókával és a másik kezével az anyukája kezét fogja...
Egy kosza könnycsepp gördült le az arcomon amit hamar le is töröltem. Rossz volt látni ennyi év után.
Megfordultam. Két igen ismerős alakot pillantottam meg akik felém siettek.
-Selena! De rég láttalak! - ölelt át.

James

Bementünk a házba. Scott visszahozta Cat-et. Meg még valakit. Minden simán fog menni. Gondolom.
A francba is! Semmi sem lesz ugyan olyan! Miért kellett elmenni? És mégis miért kevert bele egy másik csajt?
Beléptünk a szobába. Cat-re néztem aki feszengve állt egy helyben. Találkozott a tekintetünk. Szomorú volt , de nem voltam biztos benne , hogy azért mert megszökött.
- Selena! Cipeld le magad , de most rögtön! - kiáltott az a barom arc.
Selena? A név hallatán elmosolyodtam....
Egy sötét barna , rövid hajú lány jött le az emeletről. Megállt majd kérdőn megállt velünk szembe. Így jobban szemügyre tudtam venni....
Nem lehet igaz! Csak ezt ne!
Feszengve álltam míg Scott bemutatta neki Logan-t - a főnököt - és Jeremy-t , aki - ha jól értettem - vigyázni fog rá.
Majd én következtem.
- És végül James. - mutatott rám.  Homlok ráncolva nézett rám , majd Scott nem tudom , hogy miből kifolyólag hozzátette. - James Clark.
Selena még jobban fürkészett.
- Sel... Nem a te vezeték neved is Clark? - szólalt meg rekedt hangján Cat.
- De. - válaszolt egy kis idő után Selena. - Az.
Csak fel ne ismerjen! De ezért nem kéne aggódnom hisz képtelenség , hogy Ő.... Hogy Ő legyen az.
Egy ideig még méregetett majd visszament az emeletre.

- Catherine! Várj! - értem utol a hátsó kertben.
Megállt , de nem nézett rám. Gyengéden megfogtam a vállát , majd felém fordítottam. Patakokban folytak a könnyei.
- Sajnálom. - csak ennyit mondott.
- Mit?
- Egyszerűen szörnyű barát vagyok!
- Még is miért mondod ezt? Te cso....
- Nem! - szakított félbe. - Szörnyű vagyok! Mindent elrontottam!
Halványan elmosolyodtam. Oda léptem hozzá és átöleltem.
- Megoldjuk. - suttogtam a fülébe.
Csak megrázta a fejét.
- Nem. Ebben nem tudsz segíteni! - és még jobban sírni kezdett. - Miattam van itt! És most utál!
Ekkor jöttem rá , hogy nem rólunk beszél. Hanem a lányról. Selenáról.
Elengedtem és hátra léptem pár lépést , mire kérdőn nézett.
- Mi az?
- Szóvaaal.... - nyújtottam el a szó végét. - Te nem is miattunk aggódsz.
- Hogy hogy miattunk? - kisírt szemeiben ott volt az értetlenség jele pedig pontosan tudta , hogy miről beszélek.
- Úgy ahogy mondom.
- Te... Nem. - rázta meg a fejét. - Selena miatt vagyok kibukva. Miattam van itt! Az én hibámból van veszélyben!
- Ezért nem magadat kéne hibáztatnod.
- Szóval nem érted... - lehajtotta a fejét és a földet kezdte el tanulmányozni.
- Nem , nem értem! Mit szúrtam el? Miért mentél el ?
- Mert... - de nem tudta folytatni.
- Mi lesz velünk? - kérdeztem.
Hezitált egy percig , majd a szemembe nézve válaszolt.
- Nem tudom.
- Klassz. - csak ennyit tudtam mondani.

2. Rész

Selena

Mikor kinyitottam a szemem egy szobában voltam. Egy ágyon. Nem voltam megkötözve , sőt , sehol egy ütésnyom se volt rajtam. Egyedül a fejem lüktetett.
Az ágy melletti kis szekrényen egy pohár víz volt és mellette egy tabletta. Gondolom fájdalom csillapító lehetett. Körülnéztem. Egy átlagos szoba volt , benne egy ágy és egy szekrény. Az ágytól jobb oldalra lévő falon egy ablak volt berácsozva. Odasétáltam és kinéztem rajta. A hej ismeretlen volt számomra.
Vajon hol vagyok? De a legjobb kérdés az , hogy miért? Miért vagyok itt? Kik azok a fiúk és mit akarnak tőlem? A nyakamhoz nyúltam , hogy megfoghassam az Edwardól maradta nyakláncot , de nem volt ott. Nem lógott a nyakamban! Egyszerűen.... Egyszerűen eltűnt! Egyszerűen nem tudtam mit tegyek. Odafutottam az ajtóhoz és elkezdtem rajta dörömbölni.
- Azonnal engedjenek ki!!! Segítség!! - ordíbáltam de semmi. Megfogtam a kilincset , hogy megpróbáljam kinyitni az ajtót , ami... Ami mellesleg nyitva volt.
Kirohantam a szobából ès rohanni kezdtem , de a lépcső tetején  megtorpantam. Mégis hova mehetnék? Ès ha itthon vannak és  van fegyverüek?
Nem èrdekel. Már nem!
Megpillantottam egy alakót a nappaliba , mire lerontam.
- Mègis mit kèpzeltetek? Hmm? Elraboltok ès megusszátok büntetlenül? Igen? - órdítoztam vele.
- Nyugi cica. Már meg is usztuk. - mondta higgadtan Adam.
- Mi az , hogy cica?? Cicázd a kurváidat! Vagy mit tudom èn , hogy kiket! Ès mègis hol van a nyakláncom??
- Jaj cica. - nèzett rám türelmetlenül. - Most szèpen kinyitod azt a kicsi füledett ès idefigyelsz rám! Itt mi vagyunk a fönökök , ugyhogy jobb ha befogodd az kis leccses szádat. Ès honann a fracból kène tudjam , hogy hol van az a szerencsètlen nyakláncod? Nekem dolgom van ugyhogy mentem. Ès ajánlom , hogy ügyelj , hogy mit csinálsz!
Azzal elment. Egy hatalmas könycsepp gördült le az arcomon. De a masodiknak már nem volt idelye mert valaki megszolitott.
- Sel?
Catherine volt az. Az szeme kisirt volt ès az arcán látszott egy jókora ütèsnyom.
- Mit akarsz? - kèrdeztem volna meg de hang nem jött ki a torkomon.
- Jaj annyira örülök , hogy jól vagy! Èn annyira saj... - nem engedtem , hogy begejezze. A kezem találkozott az arcával. Ő odakapta a kezèt ès elkèpedve nèzett rám. Felrohantam abba a szobába ahol èbredtem ès befágtam az ajtót.
- Selena kèrlek! - nyitotta ki az ajtot.
- Menj ki! - mondtam.
- Sel , èn...
- Menj ki! - ismèteltem meg.
- Nem , Selena! Nem megyek ki addig amig meg nem beszèltük!
- Ezen nincs mit beszèlni. - fordultam felè.
- De igen is van! - karba tett kézzel vártam , hogy folytassa. - Én ... Sajnálom.
- Nincs mit sajnálnod. - ültem le az ágyra.
- De igen is van .... - szeme könnyes volt. Most elvárja , hogy megbocsássak neki?
- Például? Mit? Hogy megbíztam benned? - itt már elcsuklott a hangom. - Hogy megbíztam benned? Erre te becsapsz! Elrabolnak és idehoznak a... A franc tudja hova!
A könnyeim záporokban kezdek el potyogni.
Ő viszont lehajtót fejjel állt előttem , és csak ennyit mondott :
- Nem tudtam , hogy ez lesz belőle.
- Kérlek hagyj magamra most. - csak ennyit tudtam mondani.
Aprót bólintott és elindult az ajtó fele.
- Catherine , várj! - álltam fel. Megfordult és csillogó szemmel figyelt. - Kik ezek? - kérdeztem . Nem erre a kérdésre várt , de azért válaszolt.
- Nem mondthatom meg. - felelte elhalkuló hangon. - De mindentől függetlenül el kell mondanom , hogy soha nem láttam még ilyen jó barátot.
És kiment.

A napok csak teltek. Már nem biztos , hogy meg tudom mondani , hogy milyen nap is van.
Cat-el néha találkoztam a fürdőszoba előtt vagy a konyhában , mivel nagyon ritkán mentem ki a szobából. A fiúk néha-néha benéztek , hogy mi van velem. A szökés meg lehetetlen volt. Az udvar minden szegletét kamera figyelte és mindig volt otthon valaki.
- Jó. Akkor a gépet lefoglalom holnap estére. Rendben. Csá. - néha meghallom , hogy Adam beszélget valakivel , de azt nem tudom , hogy  kivel. De valószínűleg a főnöke az.
Lementem a konyhába , hogy egyek valamit , mert azért jó lenne ha nem lyukadna ki a gyomrom.
Kaja volt bőségesen csak egy gond volt vele. Az , hogy valami tojásos ízé volt. Fintorogva fordultam el tőle és ittam egy pohár vizet.
- Nem tetszik a kaja Selena? - kérdezte Tod.
- Nem eszik semmi olyat amiben van tojás. - felelte Cat.
- Hát kislány. Ez van. - és bekapott egy újabb falatott.
- Még mindig 19 éves vagyok. - meredtem rá. Miért van az , hogy mindenki ' kislányozik ' itt nekem?
- Kérdeztelek? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Érdekel az engem? - kérdeztem vissza. Cat a fejét rázva nézet rám , jelezve , hogy ne. Adam pedig belépett egy újabb fiúval. Nagyszerű.
- Elég lesz. - nézet rám. - Ő Scot.

Scot olyan 21-22 éves lehet. Fekete szerelésben volt. A haja szintén fekete és az arca enyhén borostás. Mindenesetre kedvesebbnek néz ki mint Adam és Tod.
- Scot mint látod sikeresen megtaláltuk Cat-et.-
- És ő ki? - mutatott rám.
- Ő Sel. Cat barátnője , gondolom.
-  Nem , nem vagyok az.
- És miért is van itt?
- Mert túl sokat hallott meg.
- Nagyszerű! Rátok már semmit se lehet bízni? - kérdezte ingerülten. Úgy látszik nem erősen örülnek nekem. - Mi a teljes neved?
- Selena Clark. - feleltem. - Miért?
- Tán  nem kérdezhetem meg?
- Nem. - néztem bele a szemébe.
- Szerinted nem fogják keresni? - fordult vissza Adam-hez.
- Mit tudtam volna mást csinálni?
- És mi lett Cat arcával?
- Valahogy el kellett volna hallgattatni. - vont vállat Tod. Milyen rendesek. Rendesebb embereket el sem lehetne képzelni náluknál.
- Klassz. Mivel nem hagytatok más lehetőséget Selenat is magunkkal kell vinnünk.
- Mégis miért??? - akadtak ki a fiúk.
- Tudjátok egyszerűbb lenne hagyni engem a francba , mert úgysincs ki keressen meg egyébként is a francot érdekel , hogy kik vagytok és , hogy mit akartok. És legalább egy gond letudva. - rájuk néztem majd felmentem.

- Indulunk. - szólt Scot.
- Oké. - Álltam fel.
A repülőút annyira nem volt hosszú. Másnak. Nekem viszont az örökké valóságig tartott. És ezt az örökké valóságot alvással és gondolkodással töltöttem el. Eszembe jutott a gyerekorom , hogy mennyit játszottam anyáékkal. Aztán meg a haláluk. Eszembe jutott , hogy hogyan ismerkedtem meg Cat-el. Emlékszem az első beszélgetésünkre:
- De hisz nem is ismersz. - nèzett rám furán.
- Nem , de így legalább megismerhetjük egymást. Ès egyèbkènt se gondolnám , hogy bünöző lennél ugyhogy.... Szerintem jöhetnél.
- Nem. Tènyleg nem vagyok bünöző. De nem akarom , hogy bajod essen. - bukott ki belöle.
- Ugyan! Mit árthat nekem egy ilyen kedves lány? Mit árthat? Hát elég sokat. Talán ő is olyan mint a fiúk?
Aztán meg ott van Amanda. Azt kívánta bbár ne látna többet. Hát teljesül a kívánsága.
Miért? Miért történek indez velem?
Kinéztem az ablakon , hogy a többiek ne vegyék észre az éppen legördülő könnycseppet és megpillantottam Sidney-t!

Még mindig nem hiszem el , hogy itt vagyok. Pedig már egy jó fél napja , hogy leszállt a gép , és azóta az ' új szobámban ' kuksolok. Egyedül.
Ajtó csapódást hallottam. Gondolom mindenki elment.
Töprengve ültem még egy darabig majd kerestem egy ollót. A konyhafiókban meg is találtam , visszamentem vele a szobába és leültem vele a szobában lévő tükör elé.
Belenéztem. Egy szomorú lány nézett vissza rám. Ekkor eldöntöttem.
Ma új életet fogok kezdeni. És ebben senki és semmi se fog megállítani. 

1. Rész

Hey guys!

Meghoztam nektek az első rèszt. Nagyon boldog vagyok , hogy már a harmadik blogomba rakhatok ki rèszeket. Remèlem elnyeri tetszèseteket!

Puszil : Maddie :*

Selena

Cat-el mintha már ezer ève barátok lennènk. Meglepő , de nagyon közel engedtem magamhoz , mint barátnőt. Sőt. Már-már elválaszthatatlanok vagyunk.
- Mit kèrsz a tojás mellè? - kiálltott ki a konyhából majd pár perc múlva újra megtette. - Okè, ez hülye kèrdès volt.
- Szerintem is. - nevettem fel. Köztudott, hogy utálom a tojást. Bár milyen formátumban legyen is. Ha csak ránèzek már rosszul leszek. Na jó annyira nem, de ne dugják az orrom alá.
- Nem èrtem mit nem szeretsz rajta. - nèzett rám Cat. Ja , elfelejtettem mondani , hogy ő viszont imádja?
- Mit lehet rajta szeretni? - nèztem rá. Erre nem válaszolt csak bekapott egy újabb falatot.
- Ma bejösz velem? - kèrdeztem.
- Ühüm.. - bologatott teli szájjal.

Az èpületben sètáltunk a terem fele amikor , hirtelen megjelent Amanda. Amanda ... Hogy is fogalmazzak. Nem igazán barátságos típus. Ő a fejèbe vette , hogy a legjobb ès kèsz. De nem igazán jött össze neki , mivel itt vagyok èn. Így hát mással próbál feltünni. Ez a platina szőke haja , a mini ruhája ès a megalázó beszède.
- Nocsak. A magányos farkas megtalálta a társadalamat? - nèzett rám gúnyosan.
- Tudod a magányos farkas mindig jobb mint az olyan fajta mint te. - mutattam rá.
- Ácsi! - szakitotta fèlbe a kezdödő veszekedèst Cat. - Miről beszèl ez a ....
Elfelejtettem mondani , hogy egy csitri is .
- Nos èn arról beszèlek , hogy Selena - mutatott rám gúnyosan. - Nem èpp emberek közè való. Elvileg minden a szülei miatt van. Lelèptek ha jól tudom. -magyarázta gunyosan rám nèzve. - A vèdjegye a bunkóság. Jobban jársz ha ezután elkerülöd.
-  A tièd meg az , hogy egy hatalmas csitri legyèl! - ordítottam rá. A szüleimről senki nem beszèlhet így! Mèg ő sem! - Tudod , elèg gyerekes töled az , hogy mindenkit csak becsapsz ès leálsz füvel-fával csak mert egyszer , egyetlen egyszer átvertek! - orditottam rá. Könnyes volt a szeme. Persze , az igazság az mindenkinek fáj.
- Gyülölek! Bár soha ne látnálak többet! - vágta az arcomba. Aha jó. Hát akkor menjen más suliba , mert èn sehova nem megyek.

Nem tudom , hogy mièrt de mintha Cat titkolna valamit. Arra viszont sehogy nem tudok rájönni , hogy mit. Okè , mondjuk èn is kihagytam egy-kèt dolgot , ami az volt , hogy valojában Ausztráliai vagyok ès nem Amerikai , meg , hogy elmèletileg van egy bátyám. Na de mindegy.
Ma este mozizni megyünk ès nem szeretnèm elrontani a jó hangulatomat. Ha akarja ugyis elmondja. Felvettem egy csinos kis szetett ès már kiálltottam is Cat-et.
- Gyere már Cat , mert a vègèn elkèsünk!
Pár perc mulva az elöszobában megjelent egy fekete-fehèr-pink szettben.
- Mehetünk. - nèzett rám mosolyogva.
- Vègre. - sóhajtottam.
Gyalog mentünk mivel a mozi itt van kèt utca saroknyira.
A Beavatott- at nèztük meg , ami mellesleg a kedvenc filmem.
- Mondjanak bármit Shailene Woodley-nak ez a legjobb filmje. - magyarázott gesztikulálva Cat.
- De a Csillagainkban a hiba sem rossz. - nevettem Cat-en. Hogy ez a lány mennyire bele tudja èlni magát.
- Nem. Tènyleg nem az , de... - itt lefagyott. Mereven nèzett a távolba , ahol.... Ahol egy fekete kocsi állt.
- Cat?? - lobáltam a kezem az arca elött. - Mi van veled?
- Mi? Hogy? Semmi! - eszmèlt fel. - De tudod mit? Menjünk haza , mert már nagyon èhes vagyok. De! Ezen az uton.
Berángatott egy mellèkutcára ès sietösen szedte a lábát. Ha èhes akkor minek megyünk kerülő uton? Mièrt bámulta azt a kocsit? Ès mièrt ilyen furcsa?
- Catherine minden renden? - kèrdeztem aggodva.
- Igen. - vágta rá , de nagyon feszengett. - Minden a legnagyobb rendben.
- O-K-È.

*másnap*
Ahogy vártam , minden úgy törtènt. Hazaèrtünk , Cat meg felrohant a szobájába ès csak ma reggel találkoztam vele. Mèg mindig feszengett. A szemèbe belenèzve peddig ilyedsèget láttam. De nem firtattam , hogy mièrt ilyen , mert tudtam , hogy akkor mèg rosszabb lesz.
De azt már tudom , hogy az este látott kocsi köze van ahoz a dologhoz amit titkol.
- Èn mentem! - jött be a " művèsz " szobámba Cat. A " műèsz " szobám egy egyszerű kis szoba az földszinten ahol festeni ès táncolni szoktam. Most meg az eslőt.
- Okè. Mikor jössz? - kèrdeztem ès egy pillanatra kinèztem az álvány mögül.
- Nem tudom. Te egèsz nap itthon leszel?
-Nem hiszem. Valoszínűleg elugrok a Starbuck-ba.
- Okè. Szia. - ès már ott se volt.

Befejeztem a festmènyt. Számomra gyönyörű volt. Nem tudom, vajon, hogy tetszik majd a többieknek de nekem ez mind közül a kedvencem.
A színek azt tükrözik, hogy egyedül maradtam. De a kèp maga azt, hogy vannak valahol rokonaim, családtagjaim. Hogy nem vagyok tiszta egyedül a világban.

Mivel már nègy is elmúlt úgy döntöttem, hogy otthon maradok. De bár ne tettem volna.
Èpp a konyhába tettem-vettem amikor beszèlgetèst hallottam. Megáltam a konyha ajtajában ès " hallgatoztam" .
Az ajtó hirtelen kinyilt. Cat ès mèg kèt srác lèpett be rajta. Egyből bementem a konyhába , hogy èszre ne vegyenek.
- Szèp kis ház. - bologatott az egyik srác. - Milyen kár , hogy el kell hagynod.
Mi az , hogy el kell hagynia? Mègis kik ezek?
- Mondtam már , hogy nem megyek vissza! - kiáltotta Cat. A szeme könnyes volt , de így is látszott benne a düh ès a fèlelem.
- Na de cica. Tudod , hogy itt nem te parancsolsz. - szólalt meg a másik.
- Nem èrdekel! Mondjátok meg Logan-nak , hogy nem èrdekel! Keressen valaki mást! Engem haddjatok bèkèn! - kiabálta Cat. Mègis ki az a Logan? Ès mit akarnak töle? Na jó ez már túl sok kèrdès. De mi folyik itt???
- Aha , jó. - intette le a colos srác. - Te válalkoztál erre , egyèpkènt is kellesz a cucc beszerzèsèhez. Úgy , hogy sok választásod nincs.
- Esetleg , ha nem akarod , hogy baja es... - nem fejezte be a mondatotva másik srác mert... Mert levertem egy poharat ami darabjaira tört szèt.
- Van mèg itt valaki?? - kèrdezte az egyik fiú idegesen.
- Hááát... Èn ugy tudom , hogy Selena a Starbuckban van. - felelte Cat.
- Mègis ki a faszom az a Selena??? - ordította.
- Ne beszèlj már így róla! Okè? Ès mellesleg a lakótársam.
Ennyi kellett. Lebuktam! Mit csináljak?
Megpillantottam a zenelejátszomat ès hamar a fülembe raktam de nem inditottam el rajta zenèt , hogy halljam mit beszèlnek. Kivettem a portörlő rongyot ès úgy tettem mintha èpp takaritanèk ès közbe
ènemeltem a Skylar Stecker - Rooftop - ot.
- "We get it going like bum-did-de-dum-did-de-dum-da-dum."- ès úgy ahogy gondoltam. Cat pár perc mulva megjelent az ajtóban. Èn mint , jó barátnő tettem a hülyèt. Szèpen kivettem a fülest ès kèrdön nèztem rá.
- Már haza is jöttèl? Nem hallottam , mert megint hangosan hallgattam a zenèt. - nèztem rá ártatlan arcal.
- Igen èn... Most jöttem... De... - dadogott ès arcán láttam a rèmületet. - Vendègek jöttek.
- Ó igazán? Az nagyszerű! - ' lelkesedtem ' miközben kimentem a nappaliba. - Sziasztok! Bocsi , hogy nem hallottam , hogy jötettek de èpp takaritottam.
A kèt srác pár másodpercig mèregetett , majd műmosolyal hozzám szóltak.
- Èn Adam vagyok. - mondta a colos. - Ő meg Tod.
- Nos Adam ès Tod èn Selena vagyok. Örülök , hogy jötettek. Ti Cat unokatesói vagytok?
- Igen. Ők az unokatesóim. - nyögte ki Cat. Arca feszült volt ès ideges.
- Ez nagyszerű! Hogy-hogy nem mesèltèl róluk? - nèztem Cat-re aki èpp nem tudta elhinni , hogy bevettem ezt a dumát.
- Hát mèg nem töltöttünk elèg sok időt együtt. - felte. Nem. De ha rajtam múlik nem is fogunk soha többè. Hogy bízhattam meg benne?
- Lehet. Na de most megyek , hozok valamit.
Hamar feláltam ès kisiettem a konyhába. Matattam egy darabig , míg megkaptam amit kerestem.
Nem tetszenrk nekem ezek a srácok. Valoszinüleg ők kovsijukat láttuk az este.
- Iszonyat dögös csaj! Talán jól fogna a melóban is. - susogta Tod.
- Vagy... - mondott volna valamit Adam , de Cat nem hagyta.
- Felejsd el!
Ezek valami állatok! Azzonal ki kell jutnom inenn!
- Csak csokit kaptam. De èn megyek mert már nagyon fáradt vagyok. - nèztem " szomorúan " rájuk.
- Igen , jó ötlet. Ma ugyis sokat dolgoztál. - bólogatott Cat is. Elköszöntem tölük ès szapóra lèpèsel a szobámba indultam. Veszekedèst hallottam , majd gyors lèptek.
- Selenát haddjátok bègèn! - kiálltotta Cat.
De már kèső volt! Ès azt a rohadt ajtót is elfelejtettem bezárni.
Hirtelen kicsapodott az ajtó majd minden elsötètült...

Prológus

Selena

Milyen az èlet amikor valaki " egyedül " van? Rossz. Iszonyatosan rossz. Másoknak. Èn már megszoktam. Rengeteg " barátom " van. De közülük egyik se igazi.

Az egèszbe az a legrosszabb , hogy minden az èn hibám.

*vissza emlèkezès*

Becsaptam a szobám ajtaját de anya rögtön ki is nyitotta.

- Selena , szívem ne csináld ezt! Tudod , hogy szeretünk! 

- Szerettek? Tènyleg? - kèrdeztem gúnyosan. - Nekem nem tűnt fel.

- Ne mond ezt , hisz..

- Hisz mi? Alig láttlak titeket! Edward-ról nem is beszèlve! A testvèremet azt se tudom , hogy mikor láttam utoljára! Fogadni merek ha meglátom akkor már rá se ismerek! - itt már patakokban folytak a könnyeim. - De tudod mit? Akkor bár engednètek elmenni! Jaj anya! Hadd menjek!

- Na helyben vagyunk! Ezerszer megmondtam , hogy nem! Nem mehetsz sehova! De mièrt is mennèl? Mindent megadtunk neked! - kiabált már Ő is.

- Igen! Mindent csak szeretetett nem! Tudod nèha sokkal jobb lenne ha soha többè nem látnálak titeket!

Ezek voltak az utolsó szavaim anyához. Aznap este elmentek ès soha többet nem láttam őket. De ha mèg tudnám , hogy èlnek akkor már más lenne a helyzet. De így? 12 èves voltam. A veszekedès estéje után egy hónappal kaptam egy levelet , hogy Ők meghaltak. Minden miattam van! Ha nem...

De most már mindegy. A haláluk után csak  nyaklánc maradt nekem amit Edwardtól kaptam, csakhogy őt is elveszítettem.Minden más Ausztráliában maradt , mivel 16 èves koromban kijöttem New York-ba. Addig Adela vigyázott rám , mint azelött. Edward-ról tènyleg semmi se tudok. Fáj , hogy nem keresett meg. De. Ez. Van.

Reggel a megszokott időben ( 6:40 ) keltem fel. Megjegyzem , hogy elèg nehezen. Az este kiválasztott szetett vettem fel.

Megcsináltam a hajam , a sminkem ès kèszen is voltam egy újabb ( unalmas ) pèntekre. Szèp lassan leballagtam a konyhába. Összeütöttem valami regelit , amit meg is ettem , majd indultam is a fősulira. Kièrve beültem a kocsimba. 10 perc utazás után meg is èrkeztem a sulihoz. A szokásos helyre leparkoltam , majd indultam is be.
- Á! Jó , hogy jössz Selena. - inditott felèm Abigail.
- Tudod , hogy mindig jövök. - nevettem el magam.
- Igen , tudom. De sose lehet tudni , hogy mi lesz az emberrel.
- Nem. Tènyleg nem.
Abigail-al különösebb bajom nincs , de nem az a 'legjobb barátnő' típus.
A suli után a Starbuck-ba mentem mint mindig.
- A szokásosat. - szóltam oda a pincèrnek. A szokásos nálam a tejes kávè extra cukorral , tejszínhabbal ès csoki darabokkal. Megkaptam a fínomságom amit se perc alatt meg is ittam. Közben mèg 3 sulis társam rám köszönt , plusz Abigail írt , hogy hètfőre kell az új festmèny. Mondtam már , hogy ahhoz kèpest , hogy nem nagyon barátkozom elèg fontos szetepet töltök be? Ha nem , akkor most elmondom , hogy igenis fontos szemèly vagyok. Nekem vannak a legjobb festmènyei ès a legjobb táncos is èn vagyok a suliban. Règen ez volt az álmom. Ezèrt akartam kijönni Amerikába. Ahova a szüleim nem engedtek. De vègül is kijöttem valamilyen áron. Menőnek lenni nem olyan nagy dolog ha az ember nem teljesen boldog. Sőt. Inkább cseppet se.
Èpp kifele tartottam amikor nekiütköztem egy lánynak.
- Bocsánat! - mondtam , majd lehajoltam , hogy felszedjem ami leesett. Úgy látom , hogy albèrletet leres. Akár nálam is lakhatna. Talán jól fogna nekem egy kis kikapcsolódás. Ès a lány is kedvesnek tűnt. Szőke haja volt , ès hossza olyan lehetett akár az enyèm.

- Semmi próblèma. - mosolygott rám.
- Selena Clark vagyok. - mutatkoztam be. A nevem hallatán egy kicsit megrezentt de utána újra mosolygott.
- Catherine Parker. Örvendek.
- Nem akarok tolakodó lenni de láttam , hogy albèrletet keresel ès arra gondoltam , hogy esetleg nálam is lakhatnál. - na jó. Ezt nem hiszem el , hogy az èn számból jött ki.
- De hisz nem is ismersz. - nèzett rám furán.
- Nem , de így legalább megismerhetjük egymást. Ès egyèbkènt se gondolnám , hogy bűnöző lennèl úgyhogy.... Szerintem jöhetnél.
- Nem. Tènyleg nem vagyok bűnöző. De nem akarom , hogy bajod essen. - bukott ki belőle.
- Ugyan! Mit árthat nekem egy ilyen kedves lány? - mosolyogtam rá újra.