2. Rész

Selena

Mikor kinyitottam a szemem egy szobában voltam. Egy ágyon. Nem voltam megkötözve , sőt , sehol egy ütésnyom se volt rajtam. Egyedül a fejem lüktetett.
Az ágy melletti kis szekrényen egy pohár víz volt és mellette egy tabletta. Gondolom fájdalom csillapító lehetett. Körülnéztem. Egy átlagos szoba volt , benne egy ágy és egy szekrény. Az ágytól jobb oldalra lévő falon egy ablak volt berácsozva. Odasétáltam és kinéztem rajta. A hej ismeretlen volt számomra.
Vajon hol vagyok? De a legjobb kérdés az , hogy miért? Miért vagyok itt? Kik azok a fiúk és mit akarnak tőlem? A nyakamhoz nyúltam , hogy megfoghassam az Edwardól maradta nyakláncot , de nem volt ott. Nem lógott a nyakamban! Egyszerűen.... Egyszerűen eltűnt! Egyszerűen nem tudtam mit tegyek. Odafutottam az ajtóhoz és elkezdtem rajta dörömbölni.
- Azonnal engedjenek ki!!! Segítség!! - ordíbáltam de semmi. Megfogtam a kilincset , hogy megpróbáljam kinyitni az ajtót , ami... Ami mellesleg nyitva volt.
Kirohantam a szobából ès rohanni kezdtem , de a lépcső tetején  megtorpantam. Mégis hova mehetnék? Ès ha itthon vannak és  van fegyverüek?
Nem èrdekel. Már nem!
Megpillantottam egy alakót a nappaliba , mire lerontam.
- Mègis mit kèpzeltetek? Hmm? Elraboltok ès megusszátok büntetlenül? Igen? - órdítoztam vele.
- Nyugi cica. Már meg is usztuk. - mondta higgadtan Adam.
- Mi az , hogy cica?? Cicázd a kurváidat! Vagy mit tudom èn , hogy kiket! Ès mègis hol van a nyakláncom??
- Jaj cica. - nèzett rám türelmetlenül. - Most szèpen kinyitod azt a kicsi füledett ès idefigyelsz rám! Itt mi vagyunk a fönökök , ugyhogy jobb ha befogodd az kis leccses szádat. Ès honann a fracból kène tudjam , hogy hol van az a szerencsètlen nyakláncod? Nekem dolgom van ugyhogy mentem. Ès ajánlom , hogy ügyelj , hogy mit csinálsz!
Azzal elment. Egy hatalmas könycsepp gördült le az arcomon. De a masodiknak már nem volt idelye mert valaki megszolitott.
- Sel?
Catherine volt az. Az szeme kisirt volt ès az arcán látszott egy jókora ütèsnyom.
- Mit akarsz? - kèrdeztem volna meg de hang nem jött ki a torkomon.
- Jaj annyira örülök , hogy jól vagy! Èn annyira saj... - nem engedtem , hogy begejezze. A kezem találkozott az arcával. Ő odakapta a kezèt ès elkèpedve nèzett rám. Felrohantam abba a szobába ahol èbredtem ès befágtam az ajtót.
- Selena kèrlek! - nyitotta ki az ajtot.
- Menj ki! - mondtam.
- Sel , èn...
- Menj ki! - ismèteltem meg.
- Nem , Selena! Nem megyek ki addig amig meg nem beszèltük!
- Ezen nincs mit beszèlni. - fordultam felè.
- De igen is van! - karba tett kézzel vártam , hogy folytassa. - Én ... Sajnálom.
- Nincs mit sajnálnod. - ültem le az ágyra.
- De igen is van .... - szeme könnyes volt. Most elvárja , hogy megbocsássak neki?
- Például? Mit? Hogy megbíztam benned? - itt már elcsuklott a hangom. - Hogy megbíztam benned? Erre te becsapsz! Elrabolnak és idehoznak a... A franc tudja hova!
A könnyeim záporokban kezdek el potyogni.
Ő viszont lehajtót fejjel állt előttem , és csak ennyit mondott :
- Nem tudtam , hogy ez lesz belőle.
- Kérlek hagyj magamra most. - csak ennyit tudtam mondani.
Aprót bólintott és elindult az ajtó fele.
- Catherine , várj! - álltam fel. Megfordult és csillogó szemmel figyelt. - Kik ezek? - kérdeztem . Nem erre a kérdésre várt , de azért válaszolt.
- Nem mondthatom meg. - felelte elhalkuló hangon. - De mindentől függetlenül el kell mondanom , hogy soha nem láttam még ilyen jó barátot.
És kiment.

A napok csak teltek. Már nem biztos , hogy meg tudom mondani , hogy milyen nap is van.
Cat-el néha találkoztam a fürdőszoba előtt vagy a konyhában , mivel nagyon ritkán mentem ki a szobából. A fiúk néha-néha benéztek , hogy mi van velem. A szökés meg lehetetlen volt. Az udvar minden szegletét kamera figyelte és mindig volt otthon valaki.
- Jó. Akkor a gépet lefoglalom holnap estére. Rendben. Csá. - néha meghallom , hogy Adam beszélget valakivel , de azt nem tudom , hogy  kivel. De valószínűleg a főnöke az.
Lementem a konyhába , hogy egyek valamit , mert azért jó lenne ha nem lyukadna ki a gyomrom.
Kaja volt bőségesen csak egy gond volt vele. Az , hogy valami tojásos ízé volt. Fintorogva fordultam el tőle és ittam egy pohár vizet.
- Nem tetszik a kaja Selena? - kérdezte Tod.
- Nem eszik semmi olyat amiben van tojás. - felelte Cat.
- Hát kislány. Ez van. - és bekapott egy újabb falatott.
- Még mindig 19 éves vagyok. - meredtem rá. Miért van az , hogy mindenki ' kislányozik ' itt nekem?
- Kérdeztelek? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Érdekel az engem? - kérdeztem vissza. Cat a fejét rázva nézet rám , jelezve , hogy ne. Adam pedig belépett egy újabb fiúval. Nagyszerű.
- Elég lesz. - nézet rám. - Ő Scot.

Scot olyan 21-22 éves lehet. Fekete szerelésben volt. A haja szintén fekete és az arca enyhén borostás. Mindenesetre kedvesebbnek néz ki mint Adam és Tod.
- Scot mint látod sikeresen megtaláltuk Cat-et.-
- És ő ki? - mutatott rám.
- Ő Sel. Cat barátnője , gondolom.
-  Nem , nem vagyok az.
- És miért is van itt?
- Mert túl sokat hallott meg.
- Nagyszerű! Rátok már semmit se lehet bízni? - kérdezte ingerülten. Úgy látszik nem erősen örülnek nekem. - Mi a teljes neved?
- Selena Clark. - feleltem. - Miért?
- Tán  nem kérdezhetem meg?
- Nem. - néztem bele a szemébe.
- Szerinted nem fogják keresni? - fordult vissza Adam-hez.
- Mit tudtam volna mást csinálni?
- És mi lett Cat arcával?
- Valahogy el kellett volna hallgattatni. - vont vállat Tod. Milyen rendesek. Rendesebb embereket el sem lehetne képzelni náluknál.
- Klassz. Mivel nem hagytatok más lehetőséget Selenat is magunkkal kell vinnünk.
- Mégis miért??? - akadtak ki a fiúk.
- Tudjátok egyszerűbb lenne hagyni engem a francba , mert úgysincs ki keressen meg egyébként is a francot érdekel , hogy kik vagytok és , hogy mit akartok. És legalább egy gond letudva. - rájuk néztem majd felmentem.

- Indulunk. - szólt Scot.
- Oké. - Álltam fel.
A repülőút annyira nem volt hosszú. Másnak. Nekem viszont az örökké valóságig tartott. És ezt az örökké valóságot alvással és gondolkodással töltöttem el. Eszembe jutott a gyerekorom , hogy mennyit játszottam anyáékkal. Aztán meg a haláluk. Eszembe jutott , hogy hogyan ismerkedtem meg Cat-el. Emlékszem az első beszélgetésünkre:
- De hisz nem is ismersz. - nèzett rám furán.
- Nem , de így legalább megismerhetjük egymást. Ès egyèbkènt se gondolnám , hogy bünöző lennél ugyhogy.... Szerintem jöhetnél.
- Nem. Tènyleg nem vagyok bünöző. De nem akarom , hogy bajod essen. - bukott ki belöle.
- Ugyan! Mit árthat nekem egy ilyen kedves lány? Mit árthat? Hát elég sokat. Talán ő is olyan mint a fiúk?
Aztán meg ott van Amanda. Azt kívánta bbár ne látna többet. Hát teljesül a kívánsága.
Miért? Miért történek indez velem?
Kinéztem az ablakon , hogy a többiek ne vegyék észre az éppen legördülő könnycseppet és megpillantottam Sidney-t!

Még mindig nem hiszem el , hogy itt vagyok. Pedig már egy jó fél napja , hogy leszállt a gép , és azóta az ' új szobámban ' kuksolok. Egyedül.
Ajtó csapódást hallottam. Gondolom mindenki elment.
Töprengve ültem még egy darabig majd kerestem egy ollót. A konyhafiókban meg is találtam , visszamentem vele a szobába és leültem vele a szobában lévő tükör elé.
Belenéztem. Egy szomorú lány nézett vissza rám. Ekkor eldöntöttem.
Ma új életet fogok kezdeni. És ebben senki és semmi se fog megállítani.